Ugrás a tartalomra

A martinkertiek és a szirmaiak észrevételei mentén intézkednek

Létrehozva
Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselővel járta be Martinkertváros és Szirma problémásabb körzeteit a MIÖR szerda délelőtt.
Kép

A két városrész önkormányzati képviselője számos helybéli megkeresését követően kezdeményezte a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MIÖR) a bejárást. Ahogy azt az eseményen stábunknak Cseléné Figula Edina kifejtette: Martinkertváros és Szirma alapvetően Miskolc nyugodtabb részei közé tartozik – éppen ezért fontos, hogy az újonnan felmerülő közösségi problémákra mihamarabb megoldást találjanak.

Kép

A képviselő elmondta: Martinkertváros központjában legfőképp a hajléktalanokkal és/vagy ittas személyekkel szemben kell fellépniük a városi rendészeknek. Hozzátette, Szirmán ilyen jelenségekkel kevésbé találkoznak, azonban a hozzá beérkező jelzések szerint mindkét városrészben jellemző, hogy a játszótereken olykor italozó és dohányzó fiatalok hangoskodnak, szemetelnek, sőt, az eszközöket is megrongálják a kései órákban.

Kép

Éppen ezért – hangsúlyozta a képviselő – bír mindaz komoly jelentőséggel, hogy a lakosság őhozzá és a MIÖR felé is időben megtegye bejelentését, ha bármilyen rendellenességet tapasztal. Cseléné Figula Edina a rendészeti fellépéseknél jóval szelídebb beavatkozásként idézte fel a martinkerti Iskola tér egyik szegletében másfél évvel ezelőtt kialakított Fiatalok terét, ami azóta is nagy népszerűségnek örvend tapasztalatai szerint.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Szabó Ferenc ottjártunkkor rámutatott: habár kollégái a nap huszonnégy órájában térfigyelő kamerákon keresztül pásztázzák a tárgyalt városrészek frekventáltabb pontjait, mégis megkerülhetetlen személyes jelenlétük. A MIÖR igazgatója elmondta: az ezeken a területeken állandó jelleggel járőröző párosukhoz számos esetben fordulnak a helyiek, de ők maguk is érdeklődnek az ottaniak biztonságérzete felől.

Ingyenesen hívható zöld szám (0-24-óráig): 06-80-46-00-46

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.