Ugrás a tartalomra

Letartóztatták az élettársát baltával bántalmazó férfit

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy borsodi településen baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát.
Kép

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. december 18., 2024. január 20. és 2024. május 24. napján több alkalommal baltával, késsel, fadarabbal bántalmazta élettársát, aki ezen bántalmazások alkalmával nyolc napon túl, illetve nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - tudatta portálunkkal Pászti Gergely, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára. 

A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas  lehet testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény tárgyi súlyára, a várható büntetés mértékére tekintettel, mely 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés, a szökés, elrejtőzés veszélye megalapozott. A bíróság a letartóztatás elrendelése kapcsán megállapította azt is, hogy a gyanúsított a kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező bűncselekményt tovább folytatta. Az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított előéletére és életmódjára figyelemmel szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő  bűncselekményeket követne el - részletezték. 

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását. A végzés nem végleges.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.