Ugrás a tartalomra

A bíróság mondta, ácsi: dutyiban a mutogatós bácsi

Létrehozva
Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítéltek egy kazincbarcikai férfit.

Tavaly március 10-én egy férfi a Kazincbarcika, Don Bosco Sportcsarnok előtti járdán haladt gyalogosan, amikor látta, hogy vele szemben sétál számára két ismeretlen, idősebb hölgy. Hirtelen úgy határozott, hogy kielégíti nemi vágyát, ezért letolta a nadrágját és az alsóneműjét is, majd – miközben nézte a két hölgyet -  megpróbálta magát izgalmi állapotba hozni, amikor észlelte, hogy a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök meglátták őt, így felhagyott cselekményével - adott hírt a bizarr esetről a Miskolci Törvényszék.

A bíróság a vádlottat szeméremsértés vétségében bűnösnek találta, ezért 10 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 1 év közügyektől eltiltásra ítélte - írják.
A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, míg súlyosító körülmény, hogy a vádlott speciális bűnismétlő, vagyis hasonló bűncselekmény miatt már korábban elítélték.
 
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.