Ugrás a tartalomra

Kijött a börtönből, majd bezárta családját

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt, aki börtönből szabadulását követően az őt befogadó édesanyját és kiskorú lánytestvérét lakásukban órákig bezárva tartotta.

A vádirat szerint a vádlott 2023. január hónap elején börtönbüntetéséből szabadult, édesanyja miskolci lakásába költözött. Néhány nap elteltével a hajnali órákban bement édesanyja hálószobájába, őt és vele együtt alvó kiskorú lánytestvérét felébresztette, mindkettőjüket folyamatosan szidalmazta, elvette mobiltelefonjaikat. A lány félve a vádlott dühkitörésétől, megpróbált elmenekülni, kiszaladt a bejárati ajtóhoz, de zárva volt, dörömbölve segítségért kiabált. A vádlott visszavitte a szobába, ahol észrevette, hogy az anyja már elővette az ajtókulcsot, szintén menekülési szándékkal, így azt elvette tőle, zsebre tette, majd rátámadt és ököllel testszerte ütlegelte. Akkor hagyott fel a bántalmazással, amikor lánytestvére kérlelte, hogy ne bántsa tovább az édesanyjukat - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádlott a testvére lakáskulcsát is elvette, és több órán keresztül bezárva tartotta hozzátartozóit. Időközben több nyugtató gyógyszert vett be, amire alkoholt ivott, ennek hatására lenyugodott, elbódult, ezt kihasználva az édesanyja visszakérte tőle a kulcsokat, így tudott kimenekülni, majd telefonon rendőri segítséget kért. 

A nő a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetett előéletű, többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - derül ki a közleményből.


 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.