Ugrás a tartalomra

Új pszichoaktív szerrel kereskedtek

Létrehozva
A dílerek fiatalkorúaknak is értékesítették a szereket.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: drkiralyeniko.com

Az Ózdi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 35 és egy 29 éves helyi, illetve egy 38 éves hangonyi férfival szemben. A trió 2024. július 30-át megelőzően Ózdon kereskedett, a tiltott szert fiatalkorúaknak is értékesítették.

A két idősebb férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai július 30-án fogták el. A rendőrök az autójuk átvizsgálásakor több mint 20 gramm fehér kristályos anyagot foglaltak le.

A nyomozók a három dílert gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, illetve később a bíróság le is tartóztatta őket.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.