Ugrás a tartalomra

A rendőrség felrobbantásával fenyegetőzött, felfüggesztettet kaphat

Létrehozva
A vádlott még tavaly ősszel hívogatta rendszeresen a 112-t, de nem azért, mert veszélyben volt, ellenkezőleg: ő fenyegette a rendőrséget.

Közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a központi segélyhívón rendszeresen azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a rendőrséget – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfőn.

Amint fogalmaztak, a vádlott 2023 október közepe és decembere között többször miskolci nyilvános telefonfülkéket használva hívta fel a 112-es segélyhívót, amiket a vármegyei rendőrkapitányság fogadott.

Kiemelték, a telefonos bejelentések során a férfi többször összefüggéstelenül beszélt, de érthetően mondta el azon fenyegetéseit, miszerint "megöli az egész rendőrséget", bombát tesz az épületbe és felrobbantja.

A főügyészség tájékoztatása szerint a büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.