Ugrás a tartalomra

Négy férfi ellen emeltek vádat, akik bezsákoltak százötven kilogramm ciprusmohát

Létrehozva
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat, mivel az elkövetők védelemben részesülő erdőterületen több mint százötven kilogramm ciprusmohát gyűjtöttek a fák törzséről.

A vádlottak tavaly május elején a kora délutáni órákban megjelentek a Zempléni-hegységben lévő erdőterületen, amely különleges madárvédelmi terület. Száz méter hosszan a kövekről, a fák törzseiről 26 darab zsákban, több mint 150 kilogramm mennyiségű ciprusmohát gyűjtöttek 780.000 forint értékben - adott tájékoztatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A zsákokat tehergépjárműbe rakták, majd hazaindultak, azonban a közelben lévő borsodi településen rendőrjárőrök közúti ellenőrzés közben megállították őket.

A Natura 2000 területnek minősülő erdőrész a magyar állam tulajdona. A ciprusmoha nem védett faj, azonban az erdei ökoszisztéma minden eleme védelemben részesül, a mohák szövetrendszerükkel a csapadék víz jelentős részét felfogják, elpárologtatják, így az erdő mikroklímájának szerves részét képezik. Jogellenes begyűjtésük jelentős mértékben megváltoztatta az erdőrész mikroökológiai jellegét, regenerálódása 20-30 év alatt történik.

Az ügyészség a három büntetlen és egy büntetett előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - írják.

Címkép forrása: Pixabay

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.