Ugrás a tartalomra

Brutálisan elbánt a miskolci hajléktalannal

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés kísérletének bűntette miatt, aki az erősen ittas, szinte mozgásképtelen hajléktalan férfit rendkívüli brutalitással bántalmazta.

A vádirat szerint a vádlott 2023. április végén a déli órákban Miskolcon az egyik parkolóház melletti járdaszakaszon észrevette a padon ülő, erősen ittas, szinte mozgásképtelen férfit. Minden indok és előzmény nélkül odalépett hozzá, és kétszer ököllel a fején megütötte. Az ütések erejétől a hajléktalan sértett a földre zuhant, ekkor a vádlott fejbe rúgta, majd a fejét megtaposta, és elment - írja keddi közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Eszerint a vádlott rövid idő múlva visszatért, a földön fekvő magatehetetlen sértettet nekifutásból fejbe rúgta, ököllel, két alkalommal a fejét megütötte, ezután négyszer hátulról a fejébe, egyszer pedig az arcába rúgott. A sértett már egyáltalán nem mozdult, ezért úgy gondolta, már nem is él, felhagyott a cselekményével és távozott a helyszínről.

A sértett nem került életveszélyes állapotba, de a bántalmazás alkalmas volt akár az életének kioltására is.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - zárul a közlemény.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.