Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter: életveszélyes fenyegetést kaptak a párizsi magyar nagykövetség munkatársai

Létrehozva
A külgazdasági és külügyminiszter Facebookon közölte a hírt.

„Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában” – adta hírül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos közösségi oldalán.

Hozzátette: az üzenethez egy fotót is mellékeltek a házi készítésű robbanószerkezetekről, amit egyelőre nem találtak meg francia hatóságok.

– A jelenlegi információk alapján vélhetően egy szomszédos országhoz köthető címről érkezett a levél, amelyet már a magyar szolgálatok is vizsgálnak annak érdekében, hogy diplomatáink biztonságban tudjanak dolgozni az előttünk álló különösen nehéz időszakban – fogalmazott a miniszter.

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.