Ugrás a tartalomra

Az első héten is hullottak a jogosítványok

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év első hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára - olvasható a police.hu-n.

"Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után!" - szögezi le a bejegyzés.

Mint írják, a vármegye útjain 2024. december 30-a és 2025. január 5-e között a járőrök tizenhét ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.