Ugrás a tartalomra

Balesetet okozott, segítségnyújtás nélkül lelépett – a rendőrség keresi

Létrehozva
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

Segítségnyújtás elmulasztása gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen sofőrrel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy sofőr január 9-én, tehát múlt csütörtökön 17 óra 10 perc körül egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személyautóval Miskolcon, a Pesti út 98 szám előtt sávváltáskor nekiütközött a vele azonos irányba közlekedő autónak. Az ütközés hatására a vétlen sofőr áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből szabályosan érkező kocsiba, amibe a mögötte szintén szabályosan közlekedő jármű is beleütközött.

A baleset során három személy sérült meg, az okozó, ismeretlen sofőr megállás nélkül továbbhajtott.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőr személyazonosságának a megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel, vagy a gépjármű vezetőjével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.