Ugrás a tartalomra

Cigarettát kért, aztán mobiltelefont rabolt

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette miatt, aki a cigaretta kérés ürügyén leszólított férfit ököllel ütlegelte, majd elvette mobiltelefonját.
Kép
Fotó: Stock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott 2024. május elején a hajnali órákban Miskolcon, az utcán ismeretlen társával együtt leszólított egy férfit, cigarettát kértek tőle. A sértett egy szál szivarkát adott oda a vádlottnak, aki ekkor azt mondta neki, hogy hívjon számára egy taxit. 
A sértett erre nem reagált, mire a vádlott már követelte tőle, hogy hívjon taxit, és utalt rá, hogy látja a zsebében lévő mobiltelefont. 

A férfi szabadulni akart a helyzetből, elindult, de észlelte, hogy követik. Innentől már futva menekült, azonban a vádlott utolérte, elgáncsolta. A sértett egy szeméttároló konténer mellett hanyatt esett, ekkor a vádlott a földre került férfit ököllel arcon ütötte, nadrág zsebéből kivette a mobiltelefont, és ismeretlen társával együtt távozott.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű, visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.