Ugrás a tartalomra

Tabut és villanyoszlopot is döntött a fiatalkorú: ezrek látták a kárát

Létrehozva
Egy fiatalkorú ellen emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség. A férfi személyautóval kidöntött egy villanyoszlopot, emiatt több mint ezer háztartásban szünetelt az internetszolgáltatás.

A fiatalkorú vádlott még 2023 áprilisában egy borsodi településen lévő házuk udvaráról, a bátyja tudomása nélkül elvitte annak autóját, amíg testvére aludt. Két barátját is felvette, kocsikázni mentek a település belterületén, azonban elveszítette az uralmat a gépjármű felett, és az egyik utcán villanyoszlopnak ütközött, amely kidőlt.

A vádlott azért, hogy ne lehessen azonosítani az autót, levette a forgalmi rendszámokat és elhagyta a helyszínt.

A villanyoszlopon lévő optikai kábelek eltörtek, emiatt a baleset időpontjától kezdődően 22 településen több mint ezer háztartásban internetszolgáltatás kiesés következett be, amit csak másnap délelőttre tudtak helyreállítani, valamint a kimaradás tartama alatt 75 térfigyelő kamera is működőképtelen volt. A cselekménnyel összefüggésben keletkezett kár értéke több mint 800 ezer forint volt.

– Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott – tájékoztatta lapunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.