Ugrás a tartalomra

Fiatalkorú kényszerítette társát a busz padlójára

Létrehozva
A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

Kényszerítés bűntett miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. Az elkövető február 20-án délután egy miskolci buszon közlekedett az Újgyőri főtér irányába. A fiú 14 éves ismerősét minden előzmény nélkül verekedni hívta, aminek az nem tett eleget, majd több alkalommal arcon ütötte és a busz padlójára térdepeltette. Az esetet az elkövető több barátja is végignézte, amiről mobiltelefonnal videófelvételt is készítettek, és egy közösségi oldalon meg is osztottak - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a rendőrök a fiút február 26-án gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja az érintettek figyelmét, hogy gyermekeink védelme közös érdek. A rendőrségi tapasztalatok szerint a megaláztatással is együtt járó bűncselekmények sértettjei súlyos traumát élnek át. A félelem szülte közöny pedig megbénítja az eset szemtanúit, akik szintén sérülnek lelkileg egy-egy ilyen esemény után. Ezért fontos, hogy a diákok, gyerekek tudják, hogy van megoldás, számíthatnak a családra, pedagógusokra, iskolaőrökre, rendőrökre, felnőttekre.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.