Ugrás a tartalomra

Saját anyját rabolta ki, börtönbe megy

Létrehozva
A bíróság által megállapított tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2024 júliusában az udvaron tartózkodó édesanyjától pénzt követelt, miközben trágár kifejezésekkel illette őt és megöléssel fenyegette.
Kép
Jár a karperec. Fotó: Freestock (illusztráció)

Amikor a sértett közölte, hogy nem tud adni, kevés a pénzük, a vádlott további fenyegetések közepette lehúzta saját rövidnadrágját úgy, hogy a nemi szerve is látszódott. A vádlott ezt követően a sértetthez lépett, a rajta lévő felsőt megragadta, szétszakította és megkarmolta az asszony mellkasát. A nő próbált védekezni, megfogta a vádlott csuklóit, majd kiszabadult a férfi fogásából, azonban a terhelt ezután meg tudta szerezni a sértett nadrágjának zsebéből az abban lévő háromezer forintot. A vádlott ismételten megöléssel fenyegette anyját, majd elhagyta az ingatlant - írja ítélete indoklásában az Encsi Járásbíróság.

A vádlott bántalmazása következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A bíróság a vádlottat rablás bűntette miatt 3 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, a sértett irányába tanúsított megbánó magatartását és az édesanya megbocsátását. 

Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság, a vádlott az önhibából eredő ittasságát, büntetett előéletét, valamint azt, hogy a cselekményt közeli hozzátartozója sérelmére követte el.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.