Ugrás a tartalomra

Gyermekpornográf felvételek megosztásáért vádemelés

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két nő ellen gyermekpornográfia bűntette miatt, egyikük az általa használt felhasználói fiókból gyermekpornográf felvételeket osztott meg vádlott-társával, aki azt a telefonján tartotta.
Kép
Két nő ellen emeltek vádat. Fotó: Pexels (illusztráció)

A vádirat szerint az egyik nő 2022. február hónapban telefonos alkalmazáson keresztül romániai nő ismerősétől több videofelvételt kapott. A hónap végén borsodi településen lévő lakóhelyéről az általa használt felhasználói fiókból a videofelvételeket megosztotta, átadta a vele ugyanazon ingatlanban élő nő vádlott-társa felhasználói fiókjával, aki azt hónapokon keresztül a telefonján tartotta, amíg a nyomozó hatóság lefoglalta.

A videofelvételeken Romániában élő öt éves gyermekkorú fiú látható, akivel felnőttkorú férfi erőszakkal szexuális cselekményeket végeztet.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsáthatóak feltételes szabadságra, valamint indítványozta végleges hatályú eltiltásukat bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.