Ugrás a tartalomra

Saját anyjának okozott életveszélyes sérüléseket

Létrehozva
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a vele és családjával együtt élő édesanyját ököllel állon ütötte, ennek következtében az asszony nyolc napon túl gyógyuló állkapocscsont-törést szenvedett.
Kép
Saját anyját ütötte. Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását, aki édesanyjának életveszélyes sérüléseket okozott. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a vele és családjával együtt élő édesanyját 2025 februárjában ököllel állon ütötte, melynek következtében az asszony nyolc napon túl gyógyuló állkapocscsont-törést szenvedett. 
Ezen túlmenően a terhelt március 25-én is bántalmazta a sértettet, miután hazaérve szóvá tette, hogy anyja alkoholt fogyasztott. A sértett a vita elkerülése érdekében a saját használatában lévő szobába távozott, ám fia követte őt, többször megrúgta a sértett lábait, majd az ágy elé eső nőt tovább ütötte, rúgta. A sértett ez alkalommal életveszélyes sérüléseket szenvedett. 

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint ezzel halmazatban kapcsolati erőszak bűntette megállapítására. Amennyiben a férfi bűnössége bizonyítást nyer, vele szemben halmazati büntetésként 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. 

A járásbíróság álláspontja szerint a várható büntetés nagyságára és a bűncselekmények tárgyi súlyára figyelemmel a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől alaposan tartani lehet, ennek veszélyét személyi körülményei sem zárják ki. Megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon maradása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyeket megfélemlítené vagy jogellenesen befolyásolná, különös tekintettel arra is, hogy a sértett a gyanúsított édesanyja, illetve a tanúk többsége a gyanúsítottal hozzátartozói vagy egyéb függőségi viszonyban áll. A terhelt esetében a bűnismétlés veszélye is reális.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított fellebbezést jelentett be - tette közzé a Miskolci Törvényszék.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.