Ugrás a tartalomra

Szidalmazták, lökdösték, majd a védelmében fellépő sógorát megszúrták

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik szidalmaztak, lökdöstek egy férfit, a védelmében fellépő sógorát pedig egyikük megszúrta. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2022 júniusában az esti órákban korábbi nézeteltérésük miatt szóváltásba keveredtek egy férfival, kiabáltak, lökdösték őt. Az utcán zajló eseményeket észlelte többek között a férfi sógora, és segítségnyújtás céljából kiment a házból. Ekkor a terheltek egy-egy rugóskést vettek elő, és azzal fenyegetőleg léptek fel, egyikőjük a két férfi felé szúrt. A sógora védelmében fellépő sértett a penge elől elhúzta rokonát, de amikor megfordult, az elsőrendű vádlott oldalba szúrta. Ezt követően a vádlottak még kiabáltak, a sértett azonban vérezni kezdett, visszament az ingatlanba, rokonai pedig értesítették a mentőszolgálatot - áll a Miskolci Törvényszék pénteki közleményében.

Mint írják, a sértett 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb, életveszélyes sérülés elmaradása részben a véletlennek, részben a sértetti mozdulat együttesének volt köszönhető, mivel a sértett a szúrás pillanatában forduló mozdulatot tett, ezért a szúrás nem a mellüregbe hatoló volt.

A bíróság az elsőrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A másodrendű vádlott felelősségét a törvényszék felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében állapította meg, amely miatt őt 200 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként állapította meg a bíróság mindkét vádlott esetében a sértetti közrehatást, büntetlen előéletüket, valamint rendezett családi körülményeiket. Az elsőrendű vádlott esetében további enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy cselekménye kísérleti szakban maradt. A másodrendű vádlott esetében pedig azt, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni. Súlyosító körülmény volt mindkettejük vonatkozásában az ilyen típusú cselekmények elszaporodott volta.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.