Ugrás a tartalomra

Felszarvazták, ezért kardot rántott, és fejeket követelt

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen garázdaság bűntette miatt, aki karddal ütlegelte a lakás bejárati ajtaját, ahol különélő felesége és annak új partnere vendégeskedett.

A vádirat szerint a vádlott 2024. december végén az éjjeli órákban telefonon videohívással beszélt a vejével, így látta, hogy különélő felesége és annak új partnere vendégségben a lakásban tartózkodik. A videohívás során a vádlott és felesége között szóváltás keletkezett, a vádlott azzal fenyegette meg feleségét és annak partnerét, hogy elmegy hozzájuk, levágja a fejüket - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Mint a közleményből kiderül: a kora hajnali órákban a vádlott magához vett egy fél méter pengehosszúságú kardot, megérkezett a miskolci társasházi lakáshoz, bement a lépcsőházba, majd a karddal ütlegelni kezdte a lakás bejárati ajtaját, miközben szitkozódott és fenyegetőzött. Az ajtót nem nyitották ki, ezért a vádlott kiment a lépcsőházból, a lakás erkélyéhez ment, tovább kiabált, fenyegetőzött, a kezében lévő karddal hadonászva. A lakásból a vádlott veje békítő szándékkal kiment a lépcsőházi bejárathoz, ahol a vádlott a kardot a korláthoz ütötte, ennek következtében a pengéből egy 15 cm-es darab letört. A vádlott cselekményének a kiérkező rendőrök vetettek véget.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.