Ugrás a tartalomra

Nagyon ráfáztak a drogterjesztők - pláne, hogy raboltak is

Létrehozva
Az encsi rendőrök egy halmaji férfit fogtak el az élettársával együtt, akik lakóhelyükön és környékén terjesztették a tiltott szert.

Az Encsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy halmaji férfival és élettársával szemben. A páros július 23-i elfogásukat megelőzően számos esetben, rendszeresen értékesített tiltott szert a lakásukban, ahová főként a környékbeli településekről érkeztek a vevők - olvasható a police.hu-n.

A férfi rablással is gyanúsítható, mivel az egyik autóval érkező vásárlóját bántalmazta, elvette tőle a járművét és annak kulcsát, majd több órán át fogva tartotta.

Az encsi rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály beosztottjaival közösen, a lakóhelyükön fogták el a dílereket - írják. 

VIDEÓ IDEKATTINTVA!

"A rendőrök digitális mérleget, mobiltelefont, kardot, két élesnek látszó pisztolyt, közel 100 gramm drogot és mintegy 300 ezer forintot találtak, melyeket a kocsival együtt lefoglalták. A gyanúsítottakat előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, illetve kezdeményezték a letartóztatásukat is, amit a bíróság elrendelt" - áll a bejegyzésben.

A rendőrök az üggyel kapcsolatban több személyt kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsítottak meg.

Az egyenruhások közel 200 adag kábítószer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke csaknem egymillió forint - olvasható a police.hu-n.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.