Ugrás a tartalomra

Román horrorkaravánt kapcsoltak le a NAV pénzügyőrei

Létrehozva
Jobb az ilyet messzire elkerülni.
Kép
nav_roman_horrorkaravan_250929-2.jpg
Forrás: NAV

Megdöbbentő karavánba futottak bele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton: a román járműszerelvény egy trélert húzott maga után, rajta egy autóval, mögötte pedig egy hatalmas mezőgazdasági géppel.

A pénzügyőrök a 49. számú fő úton állították meg azt a járműszerelvényt, amely elképesztően veszélyes karavánként közlekedett a térségben. Az első jármű egy trélert húzott maga után, amely egy személyautót vitt, mögé pedig egy másik vontatmányt kapcsoltak egy monstrum mezőgazdasági géppel megrakva.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szerelvény 39,71 százalék túlsúllyal közlekedett, a rakományt rögzítő hevederek több helyen elszakadtak, illetve sérültek.

Kép
horrorkaraván

A 32 éves sofőr úgy érvelt, hogy nem tudott a túlsúlyról, Lengyelországból Romániába tart a saját részére vásárolt járművel és munkagéppel.

Az egyenruhások a túlsúly és a helytelen rakományrögzítés miatt közigazgatási eljárást indítottak, a férfit 780 ezer forint bírsággal sújtották.

– A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-jétől kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti – hangsúlyozta Juhászné Prantner Etelka sajtóreferens.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.