Ugrás a tartalomra

Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi

Létrehozva
Az ítélet nem jogerős.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki még 2023 márciusában, egy éjjel magára hagyta a félmeztelenül, ittas állapotban földön fekvő barátját, aki kihűlés következtében elhunyt – tájékoztatta lapunkat Pabis Attila sajtószóvivő hétfőn.

A vádirat szerint a terhelt és a sértett napi kapcsolatban állt egymással, rendszeresen együtt italoztak. Baráti viszonyuk ellenére mindennapos volt közöttük a konfliktus, ami alkalmanként tettlegességig fajult.

2023. március 18-án, a kora esti óráktól kezdődően többször alakult ki közöttük szóbeli vita, dulakodás. Az estét egy barátjuknál töltötték, majd távozásukkor az ingatlan udvarán ismét összeszólalkoztak, a vádlott két alkalommal arcon ütötte a sértettet, valamint annak felsőruházatát letépte és eldobta.

A ruhadarabok leszakítását követően a terhelt a földön fekvő ittas sértettet – annak ellenére, hogy éjszaka hideg, 3-4 Celsius fok körüli hőmérséklet volt – magára hagyta, majd lakására távozott.

A hajnali órákban a vádlott visszament megnézni a férfit, azonban a holttestet meglátva pánikba esett, és a letépett ruhadarabokat a szeméttárolóba dobta.

– A bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt 7 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte – tudtuk meg a sajtószóvivőtől. – A büntetés kiszabása során a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, valamint a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időmúlást; súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt önhibából eredő ittas állapota, illetve az, hogy a bűncselekményt nála gyengébb fizikumú, ugyancsak ittas sértett sérelmére követte el. Az ítélet nem jogerős, mind az ügyészség, mind a vádlott és védője három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.