Ugrás a tartalomra

Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.

A vádirat szerint a férfi 2024 júliusának egyik estéjén Miskolcon, lakása előtt keveredett szóváltásba élettársával. A vita odáig fajult, hogy a férfi a nő nyakát megragadta és a földre lökte. A zajra a nő nagymamája is kijött, és a nála lévő műanyag káddal a férfi felé sújtott, hogy elriassza. A vádlott ezt kivédte, majd ököllel megkísérelte megütni az idős asszonyt, de a kádon csattant az ütés - áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.

A dulakodás során a férfi kirántotta a kádat a nagymama kezéből, aki a földre esett és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt, de dühében több parkoló autóban is kárt tett: egyiknek a motorháztetejére ütött, a másiknak betörte a szélvédőjét, több százezer forintos kárt okozva.

Menekülés közben összetalálkozott egy régi ismerősével, akivel korábban is volt nézeteltérése. Ismét verekedést kezdeményezett, de ezúttal ő húzta a rövidebbet: az ismerős védekezésképpen megütötte, mire a férfi elmenekült.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével közérdekű munka és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.