Ugrás a tartalomra

Bezárt egy drogbolt

Létrehozva
Egy kazincbarcikai kisboltban árulta a drogot egy nő, tettestársa segítette a beszerzést. A rendőrök elfogták a dílereket. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le az ügyet.

Kábítószer-kereskedelem miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 41 éves nővel és egy 41 éves férfival szemben. A gyanúsítottak 2024. november 11-ei elfogásukig drognak minősülő kristályt árultak egy helyi kiskereskedésben. A vevők tudták, hova kell menni, és mit kell írnia a bevásárlólistára, illetve mit kell kérniük a pultosnőtől, ha tiltott szerhez akartak jutni - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.