Ugrás a tartalomra

Elfogtak egy négy éve bujkáló férfit Kazincbarcikán

Létrehozva
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, akit évek óta több hatóság keresett.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály hírszerző munkája során a rendőrök látókörébe egy, a városban élő, gyanús személy. A bűnügyi és a közrendvédelmi osztály munkatársai szoros együttműködésben október 30-án fogták el a 25 éves férfit, aki ellen más hatóságok jelentős értékre elkövetett betöréses lopás bűntette és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytattak eljárásokat - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a férfi négy éve bujkált a hatóságok elől, ezért több elfogatóparancs is érvényben volt ellene. „Attila” álnéven mutatkozott be alkalmi ismerőseinek, hogy leplezze valódi személyazonosságát, emellett rendszeresen cserélte telefonszámait, és olyan járművet használt, amelyet nem lehetett hozzá kötni.

A rendőrök több lakcímen és egy hétvégi háznál jelentek meg egyszerre, ami végül eredményre vezetett. A férfi több biztonsági kamerát is felszerelt az általa használt ingatlanra, hogy figyelje a környezetét és időben észrevegye a hatóságok megjelenését.

Elfogását követően a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai soron kívül értesítették az elfogatóparancsokat kibocsátó hatóságokat, így folytathatók a férfival szemben korábban indított eljárások.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.