Ugrás a tartalomra

Padlógázas adócsalás – több mint 1 milliárd forintot tettek zsebre autóversenyzők

Létrehozva
A NAV pénzügyőrei közel 1,2 milliárd forint adóhiány miatt kezdik meg a versenyzők és az általuk igénybe vett bűnszervezet tagjainak elszámoltatását. Az ügyben megközelítőleg 50 fő gyanúsított kihallgatása, közülük többek őrizetbe vétele van folyamatban.

Egy autóversenyzéssel foglalkozó páros a futamok mellett reklámügynöki tevékenységgel foglalkozott, több tucat gazdasági társaság részére nyújtottak szolgáltatást – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Mint írták, az üzlet jövedelmezően prosperált, ezért az üzlettársaknak nagy összegű általános forgalmi adót kellett volna befizetniük az államkasszába. A duó mégis úgy gondolta, hogy trükkökhöz folyamodik: fiktív számlákkal jogosulatlanul csökkentették a befizetendő adót.

A bűnös ügymenetet úgy valósították meg, hogy tényleges kereskedelmi tevékenységet nem végző cégektől szereztek számlákat reklámszolgáltatás teljesítéséről, illetve versenyautó javításhoz kellő alkatrészek beszerzéséről, így – „papíron” – csökkentették az adójukat.

A nyereséges bizniszből két másik autóversenyző is sportot űzött. 2022-2025 között a sporttársak közel 1,2 milliárd forintnyi általános forgalmi adó fizetést spóroltak meg maguknak.

Egy „virágzó” bűnszervezet szolgáltatásait vették igénybe, ezért a piacon jóval kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint a hasonló szolgáltatást nyújtó cégek. Az igénybe vett „alvállalkozó” cégeket strómanok nevére íratták, de azok felett ténylegesen a számlagyárat működtető bűnszervezet diszponált, melynek törvénysértő magatartására az adószakterület jelzése hívta fel a figyelmet.

Kedden a NAV pénzügyi nyomozói a MERKUR Bevetési Egységgel, a pénzügyőr járőrökkel, IT adatmentőkkel, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának revizoraival közösen végeztek összehangolt kutatássorozatot az érintett személyekhez és cégekhez köthető helyszíneken közel 450 fővel.

A bizonyítékok beszerzése mellett az akció kiterjedt a gyanúsítottak előállítására és kihallgatására, illetőleg az okozott vagyoni hátrány megtérülésének biztosítására is.

A pénzügyőrök munkáját a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatala, illetve a Győr-Moson-Sopron vármegyei Közterületi Támogató Alosztály is segíti.

A költségvetési csalás bűncselekmény megvalósításának volumenét mutatja az is, hogy több személyt őrizetbe vettek, letartóztatásukat a nyomozók kezdeményezik az illetékes ügyészségnél.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.