A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és ismeretlen társa leszólította a sértettet, akitől először cigarettát kértek, majd azt, hogy hívjon nekik egy taxit. Utóbbinak a férfi nem tett eleget, hanem otthagyta őket. Erre válaszul a terhelt és társa követni kezdték, a sértett pedig futni kezdett. A vádlott annak érdekében, hogy értéktárgyait megszerezze, a sértett után eredt, majd amikor utolérte, elgáncsolta. A férfi hanyatt esett, támadója ököllel arcon ütötte, majd nadrágjának jobb zsebéből kivette mobiltelefonját és az ismeretlen személlyel együtt a helyszínt elhagyta. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. A vádlott később értékesítette a készüléket - közölte a Miskolci Törvényszék.
Mint írják, a bíróság a terheltet rablás bűntette miatt három év három hónap szabadságvesztésre és mellékbüntetésül négy év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint vele szemben harmincezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére - zárul a közlemény.