Ugrás a tartalomra

Újabb közeli drogfogás: őrizetben a zsolcai kristályosak

Létrehozva
A miskolci rendőrök két terjesztőt fogtak el és vettek őrizetbe.
Kép
1_6611.jpg (234.39 KB)
Fotók: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz egy 44 éves alsózsolcai, illetve egy 42 éves felsőzsolcai férfival szemben. A dílerek elfogásukat megelőzően lakóhelyük körzetében tiltott szerrel kereskedtek - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a járőrök 2026. január 20-án igazoltatták a két férfit. Az idősebbik elkövetőnél ekkor 22 darab, alufóliába csomagolt, illetve 2 gramm, gyógyszeres üvegben tárolt, fehér színű, kristályos anyagot, valamint 130 ezer forintot találtak és foglaltak le.

A rendőrök a fiatalabb férfi otthonában tartott kutatás során egy zacskóban 81,57 gramm, fehér színű, kristályos anyagot foglaltak le. Ellene már több, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt is indultak bűntetőeljárások, melyek jelenleg is folyamatban vannak.

A rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket, majd őrizetbe vették őket. Ezt követően kezdeményezték mindkét férfi letartóztatását.

A nyomozók az üggyel kapcsolatban egy sajóládi férfit is elfogtak, akit kábítószer-birtoklása vétség elkövetésével gyanúsítottak meg - írja a portál.

Kép
3_11.png

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.