Ugrás a tartalomra

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben

Létrehozva
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Kép
Állatkínzás, amit a férfi tett. Fotó: illusztráció

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás tartása nélkül hozott döntést az ügyben. A megállapított tényállás szerint a férfi 2025 márciusától testvére távollétében gondozta a sajóbábonyi ingatlanban élő kutyát, ám néhány hónap után úgy döntött, hogy nem kívánja tovább tartani az állatot.

Június 6-án a kutyával együtt felszállt a Miskolc és Nyíregyháza között közlekedő vonatra, ahol az ebet a kerékpárszállító kocsiban egy állványhoz kötötte. Ezután Szerencs állomáson leszállt a szerelvényről, a kutyát pedig ott hagyta.

Az ügy a bíróság elé került, amely a férfit állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek. Büntetésként egy évre próbára bocsátotta.

A büntetővégzés időközben jogerőre emelkedett.

Ez is érdekelhet

Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.
Elhagyott ház
Elhagyott házba csalták, majd kirabolták
BűnügyMiskolc
Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság annak a két férfinak és két nőnek az ügyében, akik tavaly nyáron egy elhagyott házba csaltak egy férfit, majd erőszakkal elvették az értékeit.