Ugrás a tartalomra

Avas

Avasi Borangolás szombat este
Fergeteges szombat "Miskolc hegyén"
KultúraGasztroSzabadidő
A Borangolás harmadik napja rengeteg koncerttel, szórakoztató műsorral, kedélyes csevegéssel és remek borokkal várta a fesztiválozókat.
Kivételes a panoráma a kilátó kávézójában
Kávé kilátással: összefogás kell ahhoz, hogy ne csak három napig tartson a csoda
SzabadidőKörnyezet
Több mint két év szünet után újra megnyit az Avasi Kilátó kávézója – egyelőre csupán a Borangolás idejére.
Képgaléria
Borangolás, csütörtök
A bemelegítés megvolt – így telt a csütörtök a Borangoláson
MiskolcSzabadidő
Idén már négy napon át andaloghatunk a történelmi Avas romantikus kis utcáin, hogy pincéről pincére járva élvezzük a finom nedűket, a pompás étkeket és a jókedvre derítő nótákat a 13. Avasi Borangoláson.
Képgaléria
"Ballag már a vén diák"
MiskolcOktatás
A legtöbb miskolci középiskolában szerdán búcsúztatták a végzős évfolyamok diákjait.
A libegő tervezett kiindulópontja a Szent István tér végében lesz
Mindent az avasi libegőről – a miskolciak évszázados álma ölt formát
MiskolcSzabadidőKörnyezet
„Száz év múlva tavaszra, sikló visz majd az Avasra” – szólt a mondás az 1930-as években. Talán az akkori polgárok sem gondolták, hogy nostradamusi pontossággal jósolták meg a beruházást.
Újdonságokkal és fergeteges koncertekkel érkezik az Avasi Borangolás
MiskolcKultúraGasztro
Négy teljes napig bulizhatnak és borozhatnak a borangolók május 8-tól 11-ig Miskolc történelmi helyszínén.
Majdnem hat milliárd forintos támogatás érkezik az avasi libegőre
MiskolcGazdaságSzabadidőKörnyezet
Már a Magyar Közlöny is lehozta, hogy kormányzati és európai uniós támogatással megvalósul a belvárost az Avassal összekötő libegő.
MINap Online | miskolci hírforrás
Mutatjuk, hol érdemes figyelni még jobban azoknak, akik autóba ülnek
Miskolc
Összesen negyvennégy helyszínen végeznek karbantartási és felújítási munkákat Miskolc útjain.
Nem riasztó, nem szonár, csak a füleskuvik lármázik esténként az Avason
MiskolcKörnyezet
Nem tengeralattjáró, hanem egy ritka bagolyfaj adja ki magából.