Ugrás a tartalomra

Egyház

Hiánypótló messiáshívő zsidó bibliaiskola indul
EgyházMiskolcVilág
A négyéves képzés óráit online formában, nemzetközi szellemben fogják tartani.
Barna Sándor kapta a több szavazatot az időközi református egyházkerületi püspökválasztáson
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökválasztásán Barna Sándor 160, Mészáros István 129 szavazatot kapott. Az eredmény jogerőre a jogorvoslati idő letelte után emelkedik.
Képgaléria
A roma holokauszt emlékezete kevésbé szerepel a köztudatban
MiskolcEgyház
Augusztus 2-a, a roma holokauszt emléknapja, 80 év távlatából is arra figyelmezteti Magyarországot és az európai közösséget, hogy a propaganda, az áldozathibáztatás, és társadalmi csoportok szembeállítása ártatlan emberek százezreinek és millióinak kitaszítottságába és életébe kerülhet.
Búcsú Assisi Szent Ferenc szellemiségében
EgyházMiskolc
A ferences közösségek világszerte augusztus 2-án tartják a Porciunkula búcsút.
Visszanyerték pompájukat a Kálvária stációi
EgyházMiskolc
A napokban elkészült a Kálvária korhű felújítása, amely méltóképpen idézi fel Krisztus szenvedéseit.
Képgaléria
Vasárnap tartották a miskolci Szent Anna templom búcsúját
EgyházMiskolc
A már hagyománnyá vált búcsú július 28-án délelőtt 11 órakor kezdődött, melyet idén is nagy érdeklődés övezett.
Idén is várja a miskolciakat az Ars Sacra Fesztivál
KultúraMiskolcEgyház
A szeptember 13. és 22. megrendezendő programhoz a város harmadik alkalommal csatlakozik: két éve még csak néhány eseménnyel kapcsolódtak, tavaly viszont már teljes fesztiváli program várta a miskolciakat.
Hangóné Birtha Melinda: „A megoldás Isten kezében van, csak még nem látjuk”
EgyházMiskolc
Húsz éve szolgálja szívvel-lélekkel és kimeríthetetlen energiával az avasi gyülekezetet Hangóné Birtha Melinda és Hangó István református lelkipásztor.
Képgaléria
Csodás falfestményekkel gazdagodott a püspöki kápolna
EgyházMiskolc
Új falképeket, oltárt és ereklyét kapott a szentély a görögkatolikus püspöki székházban.
Az Avas kőzete ritka értékeket őrzött meg
KultúraEgyházMiskolc
Sok különlegességet tartogat az avasi templom, amelyek közül számos már ismert a 2019 előtti feltárásokból. Az ezt követő ásatások nyomán előkerült valódi unikumokat a Miskolc-Avasi Református gyülekezet fennállásának négyszázhetvenedik évfordulója alkalmából rendezett jubileumi programsorozat kapcsán csodálhatták meg az érdeklődők a templom északi hajójában. 
Száz kárpátaljai "harangra" gyűjtenek a magyar johannita lovagok
MiskolcEgyházBelföldVilág
„Szóljon 100 harang a békéért!” – címmel hirdettek különleges adománygyűjtő akciót a magyar johanniták. A felajánlásokat persze nem konkrétan harangokra, hanem az ukrajnai magyar gyülekezetek megsegítésére szánják.
Képgaléria
Mártír alapítójára emlékezett a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet
MiskolcEgyház
Roth Anni fényképész tiszteletére helyeztek el emléktáblát a Városház tér 7. szám alatt.
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn. 15,13)
EgyházMiskolc
Roth Anni fényképészre, a zsidó származású mártír alapítójára emlékezik a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet.
Hálát adnak az avasi reformátusok
KultúraEgyházMiskolc
Idén 535 éves az avasi református templom, és 470 éves a Miskolc-Avasi Református Egyházközség.
Képgaléria
Több száz fiatal a Centenáriumi AkroFeszten
SzabadidőEgyházMiskolc
A Miskolci Apostoli Exarchátus százéves évfordulója alkalmából nagyszabású görögkatolikus fesztivált szerveztek Miskolcon.
Háromszáz görögkatolikus fiatalt várnak a Centenáriumi AkroFesztre
EgyházMiskolc
A Miskolci Apostoli Exarchátus százéves évfordulója alkalmából különösen nagyszabású lesz az ide görögkatolikus fesztivál.
„Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld.4,23)
EgyházMiskolc
A Jézus Szíve ünnep szimbóluma az átszúrt szív, amely Krisztus megváltó áldozatára utal.
Csíksomlyóról nyílt fotókiállítás a nemzeti összetartozás napján
KultúraEgyházMiskolc
A Csíksomlyói búcsú az összmagyarság jelképe és szakrális találkozópontja minden évben.
Egykor Miskolc adott otthont az Eperjesi Evangélikus Jogakadémiának
OktatásEgyházMiskolc
Kossuth Lajos is az intézmény falai között tanult és magába szívta annak szellemiségét.
Képgaléria
Csókay Károly jezsuita atya búcsúzott Miskolctól
EgyházMiskolc
Búcsúmisén köszönt el tisztelőitől a városszerte ismert és szeretett 97 éves jezsuita atya vasárnap.