Egyház
Lemondott Pásztor Dániel református püspök
Püspöki, zsinati lelkészi alelnöki és sajóvelezdi lelkipásztori szolgálatáról mondott le.
Áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének ünnepe van ma
Régi református hagyomány, hogy ezen a napon tartották a konfirmációs vizsgát.
Szeretethidat építenek a Jókai református iskola diákjai
A KertészkedŐ csapat második alkalommal kapcsolódik be virágültetéssel a Szeretethíd önkéntes napokba.
Családbarát módon hozták közelebb az evangéliumot a miskolciakhoz
Az Omega Miskolc gyülekezet első városi családi napján megtelt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház.
Az elsőáldozás találkozás az élő Krisztussal
Népes gyermekcsapat, 53 kisfiú és kislány vette először magához a szentostyát és a bort a Mindszenti templomban.
Májusban a fagyosszentek ügyelnek a jó időre
Szervác, Pongrác és Bonifác közbenjárásával elkerülhetjük az újabb fagyokat.
Festői környezetben, a Limpiászi keresztnél mutattak be szentmisét
Lillafüredre ritkán gondolunk úgy, mint a vallási elcsendesedés helyére, pedig egy szép kereszt és kálvária is található ott.
Kelemen Didák előtt tisztelegtek
A templom- és iskolaépítő minorita szerzetes halálának 280. évfordulójára emlékezett a hétvégén Miskolc.
Kelemen Didák előtt tiszteleg a város
A templom- és iskolaépítő minorita szerzetes halálának 280. évfordulójára emlékezik a hétvégén Miskolc.
Világklasszis dicsőítő zenekarok töltik meg a DVTK Stadiont
Miskolcra hozza el a reményt június 1-jén az Ez az a nap!, a teltházas budapesti Puskás Arénát követően.
Legyetek felkiáltójellé a Szeretethídon!
Már lehet regisztrálni a 16. Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra, melyet idén május 24-25-én rendez meg a Magyar Református Szeretetszolgálat.
#Nekemazegyhaz – egyetemisták derítik fel a katolikus egyház tevékenységét
Követve az idők szavát, a Magyar Katolikus Egyház rendhagyó program elindításával igyekszik bemutatni a nem hitéleti tevékenységének sokrétűségét.
Írja meg a csíksomlyói búcsújárással kapcsolatos élményeit!
A Csíksomlyó Magazin huszadik jubileuma alkalmából írnának a zarándokok élményeiről.
Miskolciak csatlakozását is várják a csíksomlyói gyalogos zarándoklathoz
Idén is útra kelnek azok az elhivatott zarándokok, akik 40 nap alatt Budapestről a csíksomlyói búcsúba ezer kilométert tesznek meg gyalog.
Ferenc pápa ismét békét sürgetett a világban
Ferenc pápa húsvéthétfői Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.
Almási Ferenc református lelkipásztor húsvéti gondolatai
Alább Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorának húsvéti gondolatait olvashatják.
Pásztor Dániel: a keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van
A keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van - mondta Pásztor Dániel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóvelezden.
Húsvéti lelkipásztori gondolatok: Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül...
Az alábbiakban Sándorné Povazsanyecz Gyöngyinek, a Miskolci Belvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkészének ünnepi gondolatait olvashatják.
Húsvéti elmélkedés Szent Cirill nyomán
Az alábbiakban Skublics Máté atyának, a selyemréti római katolikus templom plébánosának ünnepi gondolatait olvashatják.