Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Miskolcról a nemzetközi képzőművészeti porondra - interjú Radics Mártával
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Radics Márta szilikátipari tervezőművész Miskolcon él, alkot, tanít. Idén két díjjal is elismerték tevékenységét. A művésszel készült interjúból kiderül: miskolci alkotóként miként tudott betörni a nemzetközi képzőművészeti életbe, milyen alkotásokkal hódítja meg a közönséget, miképpen értelmezhető a kockák művészete.
A nyár közepén ismét GasztroPlacc a Csengey kertben
Szabadidő
Július közepén ismét örülhetnek a gasztronómiát és a zenét kedvelők, hiszen a boré és a jazzé lesz a főszerep a Csengey kertben.
Képgaléria
Ekkora kánikula járt vasárnap Tapolcán
SzabadidőMiskolc
Nyárközép. Lencsevég. Több hívószó nem is kellett fotóriporterünknek, aki a jövőhétre ígért hőségnek elébe vágva körbenézett Miskolctapolcán: mi zajlik vízközelben.
Képgaléria
Ami egy kvaterkától nyár közepén kitelik: hűvös pincék, buborék és jótékonyság
SzabadidőMiskolc
A Bükk+ és az Avasi Kvaterka közösen ünnepelte a magyar bor napját szombaton az avasi Mélyvölgyben. Az érdeklődők egy hatalmas buborékos buliban találhatták magukat, ahol átadták a II. Avasi Pinceszépségverseny díjait. De volt ám játék is, továbbá beszélgetés a selmeci hagyományokról, koccintás, táncolás, és adományozás a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak.
Feltétel nélküli szeretetre tanítanak
SzabadidőMiskolcEgészség
Az állatok megbízhatóak és szeretetet adnak, kedvesebbek és őszintébbek, mint az emberek, vélik az általunk megkérdezettek. A tudományos kutatások szerint jó hatással vannak testi és lelki egészségünkre.
Péntektől újra látogatható az Edelényi Kastélysziget
KultúraSzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt a közösségimédia-felületükön osztották meg.
Meglátni és megszeretni - turisztikai videófilm készült Miskolcról
KultúraSzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Látványos imázsfilmet készített Miskolcról és környékéről a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), elismerve ezzel a helyi Tourinform kiváló teljesítményét.
Féltucat gyerek ült az autóban, biztonsági öv használata nélkül utaztak
SzabadidőMiskolc
Hat gyerek utazott egyszerre azzal az autóssal, akit a miskolci rendőrök szúrtak ki a forgalomban. Arra lettek figyelmesek, hogy a fiatalok nem megfelelően használták a biztonsági öveket.
Családi napot rendeznek a Vologdán
SzabadidőMiskolc
Családi napot rendeznek július 15-én, szombaton 14:00-19:15 között a Vologda utcai játszótéren.
Straub Dezső: az operett olyan világba helyez, ahol elmúlik a görcsünk
KultúraSzabadidőBelföldMiskolc
A Vidám Színpad örökös tagja szombaton a Lovagi Tornák Terén lép fel. Ennek apropóján vendégeskedett a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.
Nemzetközi elődöntők, érmek, csapatsikerek
SzabadidőBelföldMiskolcVilág
A Miskolcz-Revital TSE versenyzői a szezon második felében is sikert sikerre halmoztak.
MINAP-INDÍTÓ (2023.07.06.) – IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
SzabadidőEgészségKörnyezetCelebhírekMiskolc
Nyárias időnk lesz, helyenként záporral, zivatarral. Figyeljünk a magas UV sugárzásra, védjük a bőrünket a szabadban!
Szombaton Avasi Kvaterka, egy buborékos bükki buli a Mélyvölgyben
KultúraSzabadidőMiskolc
A Bükk+ és az Avasi Kvaterka közösen ünnepli a magyar bor napját július 8-án, szombaton az avasi Mélyvölgyben, egy hatalmas buborékos buliban, ahol átadják a II. Avasi Pinceszépségverseny díjait, lesz játék, beszélgetés a selmeci hagyományokról, koccintás, táncolás, és adományozás a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak.
Nyüzsgésből a csendbe – az Avasi Arborétumba vezető sétára várják az érdeklődőket
SzabadidőMiskolc
Garantált sétát hirdet a MIDMAR Kft. július 8-án 10 órára az Avasi Arborétumhoz. A séta a Tourinform Miskolc irodától indul - közölte a városháza sajtó osztálya.
1 perc Miskolci Egyetem: Diplomaosztók - Hátrányból előny - Innovációs nap
SzabadidőOktatásMiskolc
Figyelmébe ajánljuk a Miskolci Egyetemen történt fontosabb eseményekről szóló egy perces hírösszefoglalót.
Szakmai nap és függőkert avatás
SzabadidőKörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja „Erdőkárok és közjóléti fejlesztések” címmel rendezett szakmai napot Füzér térségében.
Igazi piacos hangulat volt a régiségvásáron, zenei aláfestéssel 
SzabadidőMiskolc
Változékony időjárás, de remek hangulat fogadta a hagyományos miskolci régiségvásárra érkezőket vasárnap.
Megmozgatta a családokat a Tapolcai Nyár
SzabadidőOktatásKörnyezetMiskolc
Színes és változatos programokkal készült az idei első júliusi szombatra az önkormányzat Miskolctapolcán, ahol az átadás előtt álló, megújult őspark szomszédságában, az Aradi sétányon termelői vásárt és hagyományőrző napot rendeztek, Tapolcai Nyár néven.
Dolce vita az asztalon
SzabadidőBelföld
A mediterrán konyhát nemcsak a gyomrunk, de a szívünk is szeretni fogja.
MINAP-INDÍTÓ (2023.07.02.) – IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
SzabadidőKörnyezetCelebhírekMiskolc
Szeles, napos vasárnapra készüljünk. Miskolcon kis eséllyel lehetnek futó záporok, de sok enyhülést nem hoznak, ha lesznek is, a meleg ostromolni fogja alulról a 30 fokot, igen erős UV sugárzással. Itt a strandidő.