Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Teltházas karácsonyi táncgálával zárta az évet a Miskolcz-Revital TSE
Szabadidő
Harmadik versenytáncgáláját tartotta a Miskolcz Revital TSE, idén azonban új, még nívósabb környezetben, a Művészetek Házában fogadták a klub versenyzői és Premier művészeti iskolás csoportjai a közönséget.
Drágul a lottó
Szabadidő
Az év utolsó napjaiban és az új év első napján 300 forintra emelkedik a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI-vel.
ByeAlex nem akarta vinni az élő showba, most megnyerte az X-Faktort
Szabadidő
A 2019-es X-Faktor győztese ismét ByeAlex egyik mentoráltja lett: Ruszó Tibi nyerte a kilencedik évadot.
Ez a 16 éves lány képviseli megyénket a Miss Alpok Adria országos döntőjén
Szabadidő
Szombaton rendezték meg Miskolcon a Népkerti Vigadóban a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Szépe verseny döntőjét.
Képgaléria
Lezárult a Műszak-Rendszer-Váltás
Szabadidő
Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület rendezvénye, ahogy előző állomásai is, a 30 évvel ezelőtti időszak miskolci kulturális-társadalmi élet emlékeit, a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji underground szcéna világát igyekezett megidézni.
Ennyit költenek átlagosan a magyarok az éttermekben
Szabadidő
Az idén egy éttermi étkezésre átlagosan 2900 forintot szánnak a magyar vendégek fejenként, a hely kiválasztása előtt 72 százalékuk az interneten is tájékozódik, 60 százalékuk azonban ismerősei ajánlását tartja döntőnek.
Az állatkertben is meggyújtják az adventi gyertyát
Szabadidő
December 1-jén a Miskolci Állatkert és Kultúrpark adventi koszorúján is meggyújtják az első gyertyát.
Jótékonysági Mikulás Futás Miskolctapolcán
Szabadidő
Az Avalon Park a Nomád Sport Alapítvánnyal karöltve ötödik alkalommal rendezi meg a jótékonysági Mikulás Futást. Az erdei megmérettetést december 8-án tartják az Avalon Parkot körülölelő bükki környezetben.
„Szerettem volna, ha valaki eligazít, ha tévelygek”
Szabadidő
„Üres edény voltam, így nyitott a tanításokra, hogy valami újat befogadjak” – mondja hároméves buddhista elvonulásáról Dusza Erika, akinek Szelídítésünk színhelye című naplóregényét csütörtökön mutatták be a miskolci közönségnek a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
A mozgástól ugyanolyan boldogok leszünk, mint a csokievéstől
Szabadidő
Konstans lehangoltság, levertség, alábbhagy az életkedvünk, gyakran vágyakozunk az elmúlt nyár után, és alig várjuk a következő tavaszt. Ilyenkor nem igazán lehet elrángatni otthonról azokat, akik ebben szenvednek. Legszívesebben otthon maradnak amíg csak lehet és egyre nagyobb frusztrációt szül bennük a fagy közeledte. De van megoldás!
Képgaléria
Megnyitott a népkerti kettes jégpálya, kezdődhet a hétvégi korizás!
Szabadidő
Bár az idő még mindig melegebb a megszokott novemberitől, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hódolhatnának a miskolciak kedvenc téli sportjuknak.
„A csend egyre nagyobb érték a világban”
Szabadidő
Ahogy hátunk mögött hagyjuk a felgyorsult világot, az állandó versenyhelyzeteket, a stressz, a rajtunk lévő nyomás is megszűnik létezni a természetben. A depresszió leküzdéséhez is ki kell mozdulnunk, és nekünk, miskolciaknak óriási szerencsénk van: közel a Bükk, akár egyedül, akár csapattal érdemes túrabakancsot húzni, és meghallani a csendet, megtapasztalni a (belső) békét. Jámbor Zsolt túravezetővel beszélgettünk.
Éljük meg a pillanatot, értékeljük, amink van
Szabadidő
Egyre többektől halljuk a panaszt: levert a téli depresszió, csak ülök otthon a négy fal között, és siratom az életemet, magamat. Megnyugtatunk mindenkit: nem kell aggodalmaskodni, egy kis odafigyeléssel, aktivitással könnyedén fogjuk venni az akadályokat. Csak lássuk meg a szépet, éljük meg a pillanatot – mondja Pócsi Orsolya klinikai szakpszichológus.
Ha szántani nem is, kétszázzal száguldani lehet ezzel a traktorral
Szabadidő
Nyáron egyszer már megdöntötte a traktorok sebességrekordját a JCB, de úgy tűnik, hogy a Fastrac One szerintük nem lett elég gyors, ezért még egyszer nekifutottak. A továbbfejlesztett változattal bőven 200 km/óra feletti tempót mentek.
Miskolcon hív kalandra Pál Dénes
Szabadidő
Vadonatúj esttel készül november 23-án Pál Dénes, amelyen nem csak zenei kalandokra hívja rajongóit. Az énekes különleges kikapcsolódást ígér azoknak, akik szívesen vesznek részt egy izgalmas időutazásban a Művészetek Házában, és betekintést enged életébe azokon a dalokon keresztül, amelyekhez szép vagy éppen keserédes emlékek fűzik.
Ledobták a textilt, hogy a szőrmeipar ellen kampányoljanak
Szabadidő
„Inkább vagyok meztelen, mint hogy szőrmét viseljek!" – szól a Magyar Szőrmeellenes Liga szlogenje és a figyelemfelhívó akcióhoz most 10 ismert hazai személyiség is az arcát adta. 
Készülődés a télre: családi nap a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban
Szabadidő
Közeleg a tél, egyre hidegebbre fordul az idő, az állatok ösztönösen készülnek a télre, a hidegre, a fagyokra, természetes élelemforrásaik elapadására. Ám nemcsak a vadon élők, hanem az állatkerti állatok is készülnek a zordabb időjárásra.
Gyere a Diósgyőri várba – új kalandok, egy szuper közösség vár
Szabadidő
Udvarhölgy- és apródképzővel, kalandjátékkal, és új múzeumpedagógiai foglalkozással is várja a látogatókat a Diósgyőri vár. A bővülő programkínálattal nemcsak újszerű élményeket szeretnének nyújtani a szervezők, fontosnak tartják, hogy közösséget építsenek, „megfertőzzék” a fiatalokat a középkor szeretetével, akik a későbbiekben a vár rendezvényein is szerepelhetnek majd.
A Korn jövő júniusban a Budapest Sportarénában lép fel
Szabadidő
A több mint negyedszázada működő kaliforniai nu metál csapat, a Korn jövő évi európai turnéja Magyarországot is érinti. Az együttes 2020. június 9-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
A Bosszúállók: Végjáték kapta a legjobb mozifilm díját az amerikai közönségtől
Szabadidő
A Bosszúállók: Végjáték kapta az év legjobb mozifilmje díjat a People's Choice Awards vasárnap Santa Monicában megrendezett ceremóniáján – írta meg a The Hollywood Reporter.