Ugrás a tartalomra

Hosszabb hétvége rosszabb idővel 

Létrehozva
Nagypénteken észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, nyugaton esetleg zivatar is – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat közleményében.
Kép
Havazással nem kell számolnunk, de a kirándulásba azért belerondíthatnak a felhők | Fotó: Lillafüred Online (archív)

Eszerint napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, majd megélénkül, átmenetileg és helyenként pedig megerősödik a szél. A délutáni, esti órákban elsősorban a Dunántúl északi és nyugati megyéiben nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki a záporok mellett zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű. Az intenzívebb gócokat intenzív csapadék (lokálisan 10-20 mm), apró szemű jég és esetleg szélerősödés kísérheti. Északon lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet – írják.

Kép
Forrás: met.hu

Szombaton délelőtt északkeleten a záporok mellett kis eséllyel zivatar még előfordulhat. A hidegfront átvonulása után napközben nagy területen válik erőssé az északnyugati, illetve északkeleti szél. Viharos (60-70 km/h-s) széllökésekre elsősorban a Dunántúl északi felében, valamint az északkeleti területeken lehet számítani – derül ki a met.hu kiadott előrejelzéséből

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.