Életmód
Húsvétkor is minden nap nyitva tartanak
Sőt, pénztáruk már március 29-től a nyári nyitvatartási rend szerint, 9.00-18.00 óra között várja látogatóikat.
Tojásfával színesítik a húsvétot Miskolctapolcán
A Békás-tó partján álló díszítményre bárki felakaszthatja a saját, ünnephez kapcsolódó alkotását.
Erről van szó az energetikai beruházásokkal kapcsolatban - frissített!
A körforgásos gazdaságra való átállás és a zöld átállás nem lehet sikeres zöld innováció nélkül – mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdán, a Közös ügyünk a zöldenergia címmel rendezett sajtótájékoztatón. Portálunk Varga Andrea alpolgármestert is megkérdezte.
Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
Az ünnepi menetrendváltozások miatt érdemes előre megtervezni a húsvéti utazást. Amennyiben szükséges, a MÁV több kocsival indítja az InterCity-vonatokat.
Katolikus zarándokhely lehetne Miskolc
Idén ünnepli a város Kelemen Didák minorita szerzetes halálának 280. évfordulóját.
Csütörtöktől ismét közlekednek a ZOO járatok
Az autóbusz a meghirdetett indulási időpontokban csak akkor indul el, ha azt legalább egy utas kérte.
Újra lehet csónakázni Miskolctapolcán
A tavasz beköszöntével, március 29-től, újra alkalom nyílik a csónakázásra az ikonikus vízfelületen.
Minap – indító (2024.03.27.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Jön a melegedés, búcsúznak a hajnali mínuszok, reggel meleg- este hidegfront lesz. Fájhat a fejünk.
Javultak a rákhalálozási adatok, de nincs ok az örömre
Egy friss kutatás szerint hazánk továbbra is első helyen áll az Európai Unió rákhalálozási ranglistáján, de a helyzet javul.
Száz kilométeres bükki barangolást szerveznek nyáron
Visszatér gyökereihez a Fjällräven Vándortúra. Nyáron 5 nap alatt, mintegy 100 kilométeres bükki barangolásra hívja a természet szerelmeseit.
Magyar áttörés: akár tizenöt évvel korábban is diagnosztizálhatják az Alzheimer-kórt
A régióban elsőként Magyarországon lehet a tünetek megjelenése előtt tíz-tizenöt évvel egy vérvizsgálattal kimutatni az Alzheimer-kórra jellemző kóros fehérjék jelenlétét, az online végezhető memóriateszttel pedig nyomon követhető az állapotromlás.
Az örökzöld bambusz a kipusztulófélben lévő tuják utódja lehet
A kert, amely télen is a nyarat idézi: mára már országos hírűvé vált egyedülálló bambuszgyűjtemény egy kistokaji családi ház udvarán.
Diósgyőrbe is ellátogat a húsvéti nyuszi
Március utolsó hétvégéjén húsvéti programoknak ad otthont az Ady Endre Művelődési Ház.
Húsvéti kavalkádot ígér a Népkert (is)
A béka még alig ugrált tovább, szinte azonnal a helyére szökken a tapsifüles: húsvét alkalmából több városrészben is tematikus programokat szerveznek.
Visszavette Miskolc az Avast a természettől
Kezd újra rátalálni a bortörténelmére a város: az elhanyagolt pincesorokra bő tíz év alatt visszaköltözött az élet.
Vizes napot zárt az állatkert
Vizes érdekességekkel várták a látogatókat szombat délelőtt 10 és délután 3 óra között a Víz Világnapja alkalmából a Miskolci Állatkertbe.
A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat
– legalább ez derült ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology című folyóiratban pénteken megjelent tanulmányából, amely szerint az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját.
A legsúlyosabb fázisban a demensek hozzátartozóikat sem ismerik fel
Nagy érdeklődés mellett tartották meg az első mobil demencia szűrést Miskolcon.
Virágvasárnap a Megváltó örömünnepe
A húsvétvasárnap előtti vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek a keresztények.
Gyámságába fogadta a majomcsapatot
Bazin Levente önkormányzati képviselő lett az örökbefogadója az örvös mangébéknak a Miskolci Állatkertben.