Ugrás a tartalomra

Riasztást adott ki jégeső és erős szél miatt a HungaroMet

Létrehozva
Elsőfokú riasztással figyelmezteti a lakosságot a meteorológiai szolgáltató zivatarok kialakulása miatt, amelyek jégesőt és szélvihart okozhatnak.
Kép

Citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet kedd délután szerda éjfélig, vagy visszavonásig. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent. Emellett esetenként megerősödhet a szél és jégeső is előfordulhat - tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság VÉSZ applikációján keresztül. Az erre vonatkozó folyamatosan frissülő térkép ITT érhető el. 

Ma napközben az ország északkeleti felén, harmadán még nagy területen fordulhatnak elő viharos -  megközelítőleg 60-80 kilométer per órás, egy-egy helyen akár ezt meghaladó - széllökések. Délutántól fokozatosan veszít erejéből, majd estére mérséklődik a légmozgás - írja honlapján a HungaroMet. Zivatarok környezetében az említett viharos kifutószél, kis méretű, körülbelül 2 centiméter átmérőjű jég, illetve intenzív csapadék valószínű, de a záporok környezetében is előfordulhat jégdara. A késő esti órákra a zivatartevékenység fokozatosan lecseng, illetve kelet felé elhagyják a cellák országot - fűzik hozzá. 

Szerdán a megadott kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenségnek kicsi az esélye, legfeljebb a Zempléni-hegység, Nyírség térségében fordulhat elő napközben időnként viharos - 60-65 kilométer per órás - széllökés - tájékoztatnak. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.