Ugrás a tartalomra

Nem lövöldöztek, de súlyos verekedés volt Dél-Kiliánban - Videóval

Létrehozva
Az a pletyka terjedt el, hogy lövöldözés volt a környéken, azonban ez téves információ. A rendőrség tájékoztatása szerint súlyos verekedés zajlott le a lakótelep egyik lakásában.

A környéken élők szerint brutálisan összevertek egy férfit a Dél-Kiliánban lévő 15 emeletes épület tizedik emeletén kora délután. A ház egyik lakója azt mondta a Miskolci Televízió híradójának, úgy tudják, hogy az épület biztonsági kamerájának felvételei szerint a megvert férfi egy másik személlyel együtt szállt be a liftbe a földszinten, a verekedés pedig a 10. emelet egyik lakásában volt.

A rendőröket egy idős nő hívta, aki azt hitte, hogy lövöldöznek a lépcsőházban. A környéken emiatt az is elterjedt, hogy a szerencsétlenül járt férfit lelőtték. A rendőrség a Miskolc Televízió megkeresésére annyit mondott, hogy valóban volt verekedés az épület egyik lakásában, ahonnan a mentők egy férfit szállítottak kórházba.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.