Ugrás a tartalomra

Megfojtotta súlyos beteg apját

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt, aki 2021 márciusában, kazincbarcikai lakásukon a vele együtt élő mozgáskorlátozott, önmagát ellátni nem tudó apját levetkőztette, betette a fürdőkádba, majd a száj- és orrnyílását a kezével leszorította, amíg édesapja megfulladt.

A vádirat szerint a vádlott 68 éves apja Parkinson-kórban szenvedett, és 2021. február első feléig egyedül élt. Mivel mozgáskorlátozott volt, önmagát nem tudta ellátni, így állandó felügyeletre szorult. A fia, a vádlott a kazincbarcikai lakásába költöztette, ahol a vádlott élettársával és annak gyermekkorú lányával éltek együtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

2021. március közepén a vádlott az édesapját Kazincbarcikán tolókocsival szállította, amikor a délutáni órákban összetalálkozott három férfi és egy nő ismerősével, akikkel italozni kezdett, de időközben még kiváltotta az apja gyógyszereit és bevásárolt. Estére a társaságból két férfit és a nőt felhívta a lakására, itt tovább folytatták az italozást. Amikor a vendégek eltávoztak, és a vádlott kettesben maradt az apjával, őt levetkőztette és betette a fürdőkádba, majd a száj- és orrnyílását a kezével leszorította, addig tartotta leszorítva, amíg a sértett megfulladt.

A halál beálltát követően átkiabált a szomszéd épületbe az élettársa édesanyjának, hogy hívjanak mentőt.

A sértett halála a légutak elzárása okozta fulladás miatt állt be, a fulladásos halál megélése jelentős testi és lelki gyötrelemmel járt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.