Ugrás a tartalomra

Vonzó gazdasági célpont Miskolcon

Létrehozva
Megítélte a közelmúltban a „Tudományos és technológiai park" címet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Miskolc Déli Ipari Park részére.

A tavaly szerzett „Az év befektetőbarát ipari parkja” után ismét minősítést kapott a Miskolc Déli Ipari Park.
- Legalább 5 vállalkozásnak kellett a területen működnie, ahol a cégek minimum 75 főt foglalkoztatnak, és legalább 3 vállalkozásnak részt kell vennie valamilyen kutatási, fejlesztési együttműködésben is – ismertette a minősítés feltételeit dr. Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding gazdaságfejlesztési igazgatója

Ezen kívül vállalni kellett, hogy a cím elnyerésétől számított 5. év végére a betelepült vállalkozások száma eléri a tízet, a foglalkoztatottak létszáma pedig legalább a 150 főt. A Déli ipari park ezeket a követelményeket már most túlteljesítette: jelenleg 12 vállalkozás működik itt, ezekben pedig több mint 2000 munkavállalót foglalkoztatnak. És három vállalkozás már most is szorosan együttműködik a Miskolci Egyetemmel. A Miskolc Holding gazdaságfejlesztési igazgatója elmondta, a cím még vonzóbbá teheti a parkot a hazai és külföldi cégek számára.  

- Jelenleg is vannak érdeklődők. Egyfelől olyan helyi vállalkozások, amik szeretnének dimenziót váltani és nagyobb léptékre lépni. Ezek kisebb volumenű területértékesítések lesznek. Illetve vannak olyan nagyon nagy volumenű projektek is már, melyek természetesen a Külgazdasági- és Külügyminisztérium és a háttérszervezete a Nemzeti Befektetési Ügynökség gondozásában vannak és ők koordinálják a tárgyalásokat – mondta a Miskolc Tv stábjának dr. Juhász-Nagy Judit. 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.