Ugrás a tartalomra

Többletforrásban részesülnek az állattartók

Létrehozva
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára - közölte Nagy István tárcavezető.

A tárca szerdai közleménye szerint a miniszter emlékeztetett: a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus-járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások keretösszegének megemelését. Hozzátette: a többlet lehetővé teszi a baromfi állatjóléti támogatásra az idén eredetileg rendelkezésre álló források további 2,1 milliárd forinttal, a sertés hízó állatjóléti támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal való emelését.

A fentiek mellett az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatást 640 millió forinttal egészítik ki. A tenyésztési tevékenységet segítő tenyésztésszervezési támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca - ismertette Nagy István.

 Közölte, hogy az állatjóléti támogatások terén a kormányzati segítség a sertéságazatban már a 2021. támogatási év II. negyedévi, a baromfiágazatban a 2020/2021. támogatási év III. negyedévének kifizetéseihez kapcsolódóan megjelenik a gazdálkodók számára. A tárcavezető szerint a többletforrások biztosítása egyértelműen mutatja az agrártárca elkötelezettségét az állattenyésztő ágazatok felé.

A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30 százalék feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70 százalékos kompenzációban részesülhetnek. A pénzügyi segítséget nagyrészt a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárjában nyílik lehetőség a csatlakozásra - emelte ki az agrárminiszter.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.