Ugrás a tartalomra

Október végéig változatlanul, utána viszont csak a rászorulóknak marad a hitelmoratórium

Létrehozva
A bennmaradás nem automatikus, az igényről nyilatkozni kell.

A jelenlegi formájában október 31-ig marad a törlesztési moratórium, utána pedig csak a rászorulók vehetik majd igénybe 2022. június 30-ig a könnyítést, jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

A hétfői bejelentésből kiderült, hogy a rászorulók közé az alábbi csoportok tartoznak: a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük, tehát ők kérhetik a hosszabbítást. A vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.

Fontos változás, hogy akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak.

- A bent maradás tehát nem automatikus - mondta hozzátéve: az október 31-éig történő hosszabbítás azt a célt szolgálja, hogy  az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hitelmoratóriumban maradásról-
   
Varga Mihály a döntést azzal indokolta, hogy  a nemzeti konzultációban a magyar emberek világos választ adtak, a válaszadók 91 százaléka támogatta a hitelmoratórium meghosszabbítását a rászorulók részére. "A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a válság során, a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében. A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót - mondta, hozzátéve: aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő részletek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is" - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.