Ugrás a tartalomra

Évtizedekre dőlhet el Miskolc fejlesztési sorsa

Létrehozva
Több mint harmincmilliárd forintnyi fejlesztési forráskeret előtt áll a város az elkövetkezendő hét évben - a témával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót szerda délelőtt Szopkó Tibor alpolgármester.
Kép
Fotó: Beregi László

2027-ig a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) kiemelt és fenntartható városfejlesztésre kijelölt települései között, az eddig elfogadott megyei programok alapján, a harmadik legtöbb pénz Miskolcra fog érkezni – mondta el Szopkó Tibor, kiegészítve: nominálisan ez kevesebb, mint az az előző hét évben volt. - A program prioritásai mentén a helyi gazdaságot, a turizmust, a fenntarthatóságot érintő, valamint energetikai, humán-szociális és városrehabilitációs célú fejlesztések valósulhatnak meg – ismertette.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy az elmúlt napokban közzétett, az uniós fejlesztési irányelvekhez illeszkedő kormányhatározat révén Miskolc előtt megnyílt a lehetőség, hogy ne csupán önállóan, hanem várostérségével és agglomerációjával együttesen pályázzon a terület- és településfejlesztési támogatásokra. – Terveink között szerepel, hogy olyan további operatív programokat célozzunk meg, melyek a közlekedési, az energetikai és például a Miskolc esetében különösen fontos vízbázisvédelmi fejlesztések megvalósítását segítse – taglalta.

- A tervezőapparátus idevonatkozó javaslatait és elképzelt koncepcióját már átadta az irányítóhatóságoknak, melyek felől egyeztetés zajlik, mennyire megalapozottak – tette hozzá.

Kép

Miután a már elnyert, az EU-s és hazai forrásból származó 31,35 milliárdos összeg kizárólag fejlesztési célokra fordítható, így a városvezetésben komoly, átgondolt, előremutató és professzionális munkát végeztek az elmúlt egy évben – jelentette ki a politikus. - Az előkészítéshez szükséges forrásokat még nem rendelték a tételek mellé, ezért mindez rövidtávon Miskolc szempontjából kiadásokkal fog járni, azaz a város működési költségei átmenetileg még növekedhetnek is, azonban távlatosan és komoly reményekkel tekintünk az elkövetkezendő hét évre, hiszen ezek a fejlesztési pénzek jövőbeni évtizedeinket fogják meghatározni - ecsetelte.

- Folyamatban van az úgynevezett Fenntartható Városfejlesztési Stratégia kidolgozása, amely a konkrét fejlesztési irányokat hivatott meghatározni – tudatta Szopkó Tibor, továbbá leszögezte: a mindezzel kapcsolatos vita és háttérmunka már zajlik, a közgyűlési döntést pedig társadalmi egyeztetés fogja megelőzni.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.