Ugrás a tartalomra

Novemberben 7,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Létrehozva
Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál - tudatja az MTI összegzése.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7, illetve 16,8 százalékkal. Az előző hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az októberi 1,1 százalékos emelkedés után.    

Egy év alatt az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal emelkedett, ami 0,8 százalékponttal több az októberinél. Ezen belül az étolaj ára 26,9, a liszté 20,2, a margariné 19,5, a kenyéré 12,1, a péksüteményeké 11,3, a baromfihúsé 9,0, százalékkal nőtt, a sertéshús ára viszont még mindig elmaradt az egy évvel korábbitól - 1,1 százalékkal. A burgonya 28 százalékkal drágább, mint egy éve, a gyümölcsök és a zöldségek ára viszont csak 3,2, illetve 1,9 százalékkal emelkedett.  

A tartós fogyasztási cikkekért 6,6 százalékkal kellett többet fizetni, 1,2 százalékponttal gyorsult a drágulás üteme. A konyhabútorok ára 14,7, a szobabútoroké 13,2 százalékkal emelkedett, az új személyautókért  7,1 százalékkal, a kerékpárokért 12,2 százalékkal kell többet fizetni, a televíziók ára 8,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A háztartási energia árát átlagosan 0,9 százalékkal emelte az, hogy 7,8 százalékkal drágább lett a szén és 7,4 százalékkal a tűzifa.

A szolgáltatások 4,6 százalékos novemberi éves drágulása 0,9 százalékponttal magasabb az októberinél, amiben benne van az autópálya díj és parkolás 35,9 százalékos emelkedése, miután egy éve ingyenes volt a parkolás.  A közlekedési szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, a postai szolgáltatások 7,2 százalékkal, míg a telefon és az internet 1 százalékkal olcsóbbak a tavalyinál.

Egy hónap alatt, októberhez viszonyítva az élelmiszerek 0,8, ezen belül a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, százalékkal lettek drágábbak. A ruházkodási cikkek ára 1,2, a jármű-üzemanyagoké 2 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2 százalékkal drágultak egy hónap alatt.

Az év első 11 hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9, a nyugdíjas háztartások körében 4,4 százalékkal emelkedtek - közölte a KSH.

(Borítókép: Illusztráció; Forrás: Pixabay)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.