Ugrás a tartalomra

A kormány lakossági kamatstopot vezetett be

Létrehozva
Október végi szinteken rögzíti a kormány a jelzáloghitelek kamatait. A miniszterelnök csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy a kormány az október végi szinteken rögzítette a jelzáloghitelek kamatait, az intézkedés január elején lép hatályba és az első fél év végéig tart.
Kép

Orbán Viktor elmondta, egész Európa szenved az energiaárak emelkedése és az infláció miatt, de a magyar kormány már számos intézkedést tett, emelik a minimálbért, a nyugdíjakat, fenntartják a rezsicsökkentést, és rögzített árakat vezettek be az üzemanyagoknál. De az infláció más területeket is érint, például a korábban felvett hitelek kamatait, ezért új védelmi vonalat kell megnyitnia a kormánynak. Mint mondta:

„A lakossági kamatstop bevezetésével a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak."

Röviden ez azt jelenti, hogy a bankok, elsősorban persze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan azt kérte a lakosságtól, hogy fix, kiszámítható hitelekkel adósodjon el a bankok felé. Aki megfogadta a jó tanácsot, és kicsit drágább, de változatlan kamatozású hitelt vett fel, most jól pórul jár, aki nem fogadta meg a jó tanácsot és változó, igaz a felvétel pillanatban kisebb kamattal adósodott el, most kap egy kamatsapkát.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.