Ugrás a tartalomra

Több mint egymilliárd forint értékű befektetési arany kelt el tavaly

Létrehozva
Az egymilliárd forintot is meghaladta tavaly a BÁV Zrt. fiókhálózatában értékesített befektetési aranytömbök forgalma, az ékszerforgalom pedig összességében 10 százalékkal emelkedett 2021-ben - közölte a BÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: a befektetési aranypiacon a két legkelendőbb kiszerelés a legkisebb 5 grammos és a legnagyobb 100 grammos volt.    

Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a befektetési célú aranytömbökből az éves árbevétel tavaly a 2020-as rekord évtől csak kis mértékben maradt el, pedig ekkor a pandémia berobbanásának hatására soha nem látott érdeklődés volt a nemesfém iránt.    

A BÁV közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy egyes vélekedések szerint az aranyár 2022-ben a jelenlegi laza monetáris politika kifutásával, a pénzbőség elapasztásával mérséklődhet. Ugyanakkor széles körben vélekednek úgy, hogy az említett fejlemények már be vannak árazva, és az infláció emelkedése, illetve a negatív reálkamatok támogatják a nemesfémek árának további növekedését - jelezte.    

A jegyzés a jelenlegi, unciánkénti 1800 dollárnál magasabban, jellemzően 1850-1900 dollár között ingadozik majd az év további részében - idézték fel az előrejelzéseket.    

Hosszabb távon a mérsékeltebb szereplők is úgy látják, hogy az évtized közepéig a 2800-3100 dolláros unciánkénti jegyzés a reális forgatókönyv - mutattak rá.    

Az ékszeriparban 2021-ben a főként Ázsiából származó alapanyagok (például drágakövek) olykor csaknem teljes elapadása okozott problémát, amit tetézett a nemesfémek árának, a munkabéreknek és a rezsinek a növekedése, illetve ezzel párhuzamosan a megbetegedésekből fakadó munkaerőhiány - jelezte a műkereskedelmi és zálogpiaci társaság.    

A megrendelések teljesítésében a piacon nem voltak ritkák a fél éves csúszások sem; összességében a nehézségek markánsan megemelték az új ékszerek árait - jegyezték meg.    

A BÁV emlékeztetett arra, hogy az aukciók korábbi ékszerrekordjai 2021-ben többször megdőltek, egy 8 karátos briliánsgyűrű például 43,2 millió forintért kelt el Magyarországon.    

A befektetési órák térhódítása a korábbiaknál is nagyobb mértékben folytatódott; itt is új rekord született egy Rolex GMT-Master II. óra eladásával 16,8 millió forintért.    

Szabó Hajnalka, a BÁV ékszerüzletágának vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási problémák rendeződésével 2022-re további forgalomnövekedést várnak az ékszerek területén.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.