Ugrás a tartalomra

Brutálisan nőnek az árak, minden várakozásnál magasabb az infláció

Létrehozva
A Központi Statisztikai Hivatal beszámolója szerint januárban 7,9 százalékos volt az infláció.
Kép

2007 nyarán volt utoljára magasabb infláció, mint most, még a 2021. decemberi, 14 éves rekordot jelentő szintről is tovább gyorsult az árak emelkedése - írja a hvg.hu.

A cikk felidézi a Központi Statisztikai Hivatal beszámolóját, mely szerint 7,9 százalékos volt az infláció januárban.

Ez még a tavaly novemberi és decemberi 7,4 százalékosnál is magasabb. Így most már majdnem 14 és fél éves rekordról beszélhetünk, ennél nagyobb inflációt utoljára 2007 augusztusában mértek (az 8,3 százalékos volt).

Leszögezik, az árak még decemberhez képest is nagyon nagyot nőttek: egy hónap alatt 1,4 százalékos volt az átlagos áremelkedés. A nyugdíjas infláció – vagyis az idősek fogyasztási szokásai szerint súlyozott mutató – 7,4 százalékos volt, jóval nagyobb az öt százalékos nyugdíjemelésnél. A maginfláció – az egyszeri hatások és a gyorsan változó külföldi hatások nélkül számolt mutató – 7,4 százalékosra nőtt a decemberi 6,4-ről, pedig már az is majdnem 20 éves rekordot jelentett, a mostaninál magasabb 2001 decemberében volt utoljára.

A hvg.hu kigyűjtötte azt is, hogy egyes termékcsoportok esetén hogyan alakultak az árak. Eszerint:

Az élelmiszerek ára 10,1 százalékkal nőtt. Az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2, a tejé 16,9, a sajté 15,8, a száraztésztáé 15,1, a péksüteményeké 14,9, a munkahelyi étkezésé 11,3, az éttermi étkezésé 11,2, a cukoré 11,0 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok és dohányáruk egybe számolva 7,7 százalékkal drágábbak, mint egy éve, ezen belül a cigaretták 10 százalékkal.

A ruhák 4 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek ára 7,9 százalékkal nőtt. ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 15,7, a szobabútorokért 13,9, a televíziókért 8,8, a használt személygépkocsikért 8,2 százalékkal kellett többet fizetni.

A háztartási energia csak 1,2 százalékkal lett drágább, a rezsi befagyasztása miatt csak kevés energiahordozó ára nőtt.

Az egyéb cikkek nevű csoport 11,3 százalékkal drágult. Ide tartozik az üzemanyag is, ez most 22,5 százalékkal drágább, mint tavaly januárban.

A szolgáltatások ára 5,2 százalékkal emelkedett. Ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 16,3, a járműjavítás és -karbantartás 10,7 százalékkal került többe.

A cikk emlékeztet, sokáig az elemzők, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is biztos volt abban, hogy az infláció 2021 novemberében elért a csúcsára – aztán kijött a decemberi adat, és jókora meglepetésre az sem mutatott csökkenést. Így pedig már jobban elbizonytalanodtak a szakértők, mikor tetőzhet az áremelkedés.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.