Ugrás a tartalomra

Pályára állítanák a szakképzésben tanulókat

Létrehozva
A Rail Cargo Hungary és a Miskolci Szakképzési Centrum annak érdekében fogott össze, hogy a régió gazdaságának élénkítéséhez szükséges szakember-utánpótlást biztosítani tudják.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Újabb céggel, a Rail Cargo Hungaryvel kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC). A dokumentumot hétfőn írták alá az oktatási intézményeket üzemeltető szervezet Képzési Információs és Élményközpontjában. 

Az eseményen előbb Molnár Péter, az MSZC főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki emlékeztetett, a Szakképzés 4.0 stratégia fogalmazta meg először azt, hogy a szakképzésben fontos az, hogy minél több duális partnere legyen az intézményeknek.

- Mi ezt abszolút komolyan is gondoljuk, ezért is kötöttünk az elmúlt években több megállapodást ilyen cégekkel, illetve jelenleg is folynak ilyen irányú tárgyalások további vállalatokkal. Törekszünk arra, hogy minél több ilyen partnerünk legyen – mondta. 

Kép


A mostani együttműködés elsődlegesen a Baross Üzleti és Közlekedési Technikumot érinti, amely logisztikai és vasúti területen már hosszú ideje képez tanulókat, és ad szakembereket ezzel az országnak. A megállapodás részleteit már Kiss Gábor, az MSZC kancellárja ismertette. 

- A centrum intézményeiben kiemelten fontos, hogy karriertanácsadást nyújtsunk a nálunk tanuló fiataloknak. Ezzel gyakorlatilag nem csupán az oktatási intézmény kiválasztásában segítünk nekik, hanem próbáljuk a diákoknak megmutatni a szakmai irányokat, amelyek irányában elindulhatnak, sőt a munkaköröket is, melyekben akár később elhelyezkednek. Ez a fajta pályaorientáció a jövőben is hangsúlyos, sőt talán még a korábbiaknál is hangsúlyosabb lesz – mondta a kancellár, aki hozzátette: a képzési rendszert is igyekeznek hozzáigazítani partnereik igényeihez, a szakmai oktatás tartalmával pedig szeretnék lekövetni a rendkívül gyors technológiai változásokat. 

Az összefogás célja a régió gazdaságának élénkítése és az ehhez szükséges szakemberutánpótlás biztosítása – erről Kotiers Román, a Rail Cargo Hungary Igazgatóságának tagja beszélt. 

- Manapság a vállalatok nagyobb részénél a legégetőbb probléma a nyugdíjba vonuló munkaerő pótlása, új kollégák bevonzása. Sajnos ezen a téren mi sem vagyunk kivétel, szükségünk van a fiatal szakemberekre, a megújulásra. Ettől a megállapodástól azt reméljük, az éppúgy segíti a mi céljainkat, mint az elhelyezkedni vágyó fiatalokét – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.