Ugrás a tartalomra

Kevesebb hazai görögdinnyéhez jutunk idén – de legalább drágábban 

Létrehozva
Becslések szerint tavalyhoz képest 20 százalékkal kisebb a dinnyetermő terület.
Kép
Fotók: Juhász Ákos 2020 augusztusi felvételei

A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áremelkedést jelent – írja az agroinform.hu.

Mint arra a cikkben kitérnek: a bizonytalansági tényezőket ugyanakkor bizonyos mértékig képesek csökkenteni a termelők. A hagyományos, magról vetett fajták helyett ma már egyre inkább korszerű hibrid változatok oltott palántáit ültetik ki, amelyek amellett, hogy ellenállóbbak, hamarabb is tudnak beérni. Sokan csepegtető öntözéssel és talajtakarással hatékonyan tudják ellensúlyozni egy-egy aszályosabb időszak kedvezőtlen hatásait.

Kép

A korszerű dinnyetermesztés persze eleve magasabb kiadásokkal jár: a korszerű palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. Emellett az öntözés költségei, a dinamikusan emelkedő munkabérigények, valamint a megugró szállítási költségek is jelentősen növelik a termelők ráfordításait, amit a kereskedelmi áraknak is tükrözniük kell. Emiatt a piacokon és az üzletekben idén a főszezonban is 170-180 forint/kg fogyasztói árakra kell számítani, ez a tavalyi szintet 30-40 százalékkal múlja felül – zárul a mezőgazdasági prognózis. 

(Borítókép: Juhász Ákos 2019 júliusi felvétele)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.