Ugrás a tartalomra

58 millió forintot köteles visszafizetni az egyik bank az ügyfeleinek

Létrehozva
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára - jelentette be szerdán a jegybank.

A CIB Bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, erről a lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket.     

A tudomására jutott információk alapján az MNB célvizsgálatot folytatott le a CIB Banknál a hitelkártyához és a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-túllépési gyakorlatról a 2016. május 1-jétől kezdődő ötéves időszakban.    

A jegybank megállapította, hogy a CIB Bank a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte a fogyasztóknak, de erről  nem tájékoztatta az érintett fogyasztókat, hiszen megfelelő információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt. A  CIB Bank a hitelkártyáknál a hitelkeret túllépésének díját a világos és egyértelmű tájékoztatás és szerződési feltételek hiánya ellenére olyan esetekben is felszámította, amikor a szerződésben rögzített hitelkeret összegén túli lehívást vissza kellett volna utasítania.    

Mindezek miatt az MNB a célvizsgálatot lezáró határozatában felhívta a CIB Bankot, hogy mindenkor tartsa be a vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte a bankot.    

A vizsgált időszakban csaknem 58 millió forint értékben történt jogosulatlan díjterhelés. Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártya-számlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetésel biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, melyről az érintett fogyasztókat tájékoztatta - közölte az MNB.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.